~ 3. rész

JinHee POV.

Amint kiléptem a szoba ajtaján belecsapódtam egy mellkasba. Komótosan felemeltem fejem, bár amilyen fáradt voltam, nem is érdekelt annyira, hogy kibe szaladtam bele.

- Ne haragudj - préseltem ki ennyit magamból, mikor megláttam Sehun ijedt arcát.
- Semmi baj. Heebon bent van? - bökött fejével közös szobánkra.
Mivel több erőm nem volt megszólalni, így biccentettem neki, majd kikerültem a fiút és elindultam a fürdő felé.
Már csak öt lépés, még négy .. ez az, még három .. végre csak kettő és az utolsó, hajrá.. menni fog, JinHee. ~ 

S végül rámarkoltam a kilincsre. Lenyomtam és sietve beléptem.
- Vég .. - ám ekkor egy pucér fenék tárult elém. - re ..  - a szemem tányér méretű lett, arcom először elfehéredett, majd pedig teljesen pirossá vált.
- Áááááá - ijedt meg a pucér popsi gazdája.
- Csa .. csak én - néztem végig rajta. Nekem háttal állt, így a fenekénél nagyobb sokk nem érhetett, hála égnek. Vagy nem ~ De még elém tárult széles háta s vállai. Oh édes istenem ~
- JinHee .. izé .. kimennél? - kérdezte félénken, miközben próbálta elérni a törölközőtartón lógó törölközőjét.
- Hogy? Jajj, persze - csaptam fejbe magam. Fel sem tűnt, hogy egész végig nyál csorgatva bámultam. - Ne haragudj - takartam el szemeimet, bár hiába és kisiettem a fürdőből. Az ajtó melletti falon óvatosan, tátott szájjal csúsztam le, s a földön ülve próbáltam felfogni.
- Én láttam Luhan -t teljesen meztelenül - suttogtam magamnak. - És milyen izmos, kerek és feszes feneke van, aish - téptem bele hajamba. Megráztam párszor fejemet, majd mikor hallottam, hogy Luhan megengedi a vizet, jobbnak láttam visszamenni a szobámba. Majd inkább reggel megfürdöm. ~
Szinte sprinteltem vissza, teljesen eltűnt az álmosság szemeimből. Köszönöm, szexi popsi Luhan ~
- Heebon, nem fogod elhinni, hogy mit láttam - szinte beestem a szobánkba. Ezt valakivel meg kellett osztanom. - Mi a ...? - néztem furcsán, ugyanis amit láttam elég félreérthető volt.
Heebon az ágyon feküdt, csípőjén Sehun -nal, aki barátnőm csuklóit fogta le kétoldalt. Sehun Heebon hasába fújt, mire barátosném élesen felröhögött. Csak megforgattam szemeimet s úgy ítéltem meg, jobb, ha kimegyek inni. A fürdőszobában látottaktól eléggé kiszáradtam. Heebon -éknak fel sem tűnt, hogy egyáltalán megláttam őket, de nem is baj. Olyan cukin elvoltak. Úgy összeillenének.
Nagy nehezen, de találtam üvegpoharakat, amik közül kivettem a legszimpatikusabbat s megtöltöttem friss ásványvízzel. A pultnak támaszkodtam s úgy kortyolgattam a folyadékot.
- Nekem is öntenél? - hallottam meg az ismerős hangot magam mögül. Megfordultam, de majdnem pofán köptem vízzel, szegénykét. Szegényke? Az rég én vagyok ~
- Ho .. hogyne - dadogtam, mire ő egy édesnek tűnő mosolyt küldött felém. Egyszerűen földbe gyökerezett a lábam, mert hát persze, hogy egy szál törölközővel a derekán jön inni .. naná.
Míg ő, háttal nekem a hűtőben kotorászott én erőt vettem magamon és öntöttem neki is egy pohárba vizet.
- Köszönöm - slattyogott a pulthoz majd elvette az odahelyezett poharat s lehúzta a tartalmát. - Sehun -t nem láttad valamerre? Bealudtam, aztán mikor felkeltem már nem volt sehol. Gondoltam elmegyek, lefürdök, de azt nem gondoltam, hogy velem szerettél volna. Ha előbb szólsz akkor megvártalak volna - hajolt egészen közel arcomhoz.
- Mi .. mi van? - pirultam el. 

- Hmmm .. mindegy, majd legközelebb - kacsintott rám. KI VAGY TE? ~

.

- Amúgy Sehun Heebon -nal van - próbáltam normális hangon beszélni .. nem jött össze.
- Értem, de én álmos vagyok, szóval elteszem magam holnapra. Majd rugdosd át Sehun -t - nevetett, majd átnyúlt vállam felett, ezzel szemem elé tárult pőre nyaka. EZT. NEM. HISZEM. EL. ~ 
- Én mentem, szia - húzta vissza karját, ezzel persze végig szántotta vállamat, s akkor láttam meg kezében azt, amiért nyúlt. Egy almát. - Kivéve, ha nem akarsz velem jönni - dobta fel az ételt, majd amilyen szexin csak lehetett elkapta s beleharapott. Húzogatni kezdte szemöldökét a válaszomra várva. Ez megőrült? ~
- Jó éjt - futottam el mellette egyenesen a szobánkba. Nem érdekelt, hogy ott van Sehun és valószínűleg Heebon -nal állatkodnak. Luhan, ne őrjíts meg teljesen, kérlek. ~

Heebon POV.

- Szóval azért, mert Luhan elaludt, ezért engem fogsz lefárasztani? - húztam fel szemöldökömet. Vigyorogva kezdett bólogatni, mire én egy szemforgatással válaszoltam
- Most miééééért? - biggyesztette le alsó ajkát. - Mondd, hogy nem élvezted - kacsintott. - Hiszen csókolózhattál velem - folytatta.
- Annyira hülye vagy... - Átfordultam a másik oldalamra, így már csak a hátammal tudott szemezni.
- Nem iiiiiis! - vergődött.
- Miééééért nyújtaaaaasz eeeeeel mindeeeeeen szóóóóót? - ismét szemben voltam vele.
- Nem is nyújtok el minden szóóóóóót! - Egy pillanatra elgondolkodott. - Vagy talán mégis.. - kezdte el vakargatni az állát. Felkuncogtam viselkedésén. - Háhh! Megnevettettelek! - röhögött.
- És? - csodálkoztam hirtelen örömén.
- Örülök annak, ha meg tudok nevettetni valakit - arcán fülig érő mosoly terült el. Hirtelen megpöcköltem homlokát. Elkomorult tekintete.
- Ó jaj, hát, én nem nevettettelek meg - kuncogtam tovább.
- Ya, Heebon! Ezért most megfizetsz! - egy szempillantás alatt maga alá gyűrt, ráült csípőmre, lefogta mindkét csuklómat.
- Sehuna, most azonnal szállj le rólam! - Komoly akartam lenni, de végül elröhögtem a mondat végét.
- Azt már nem! - lejjebb csúszott, rátapadt hasamra, s fújni kezdett, ezzel fura hangot kiadva. Hihetetlenül csikis voltam, ezért vergődtem, rugdaltam, körülbelül mindent csináltam alatta.
- Neee-heee-heee-heee! - beszélni is alig tudtam. - Sehun hagyd abbaaa! - Azt hittem bepisilek a röhögéstől.
- Varázsszó? - nézett szemeimbe.
- Kééérlek! - nyöszörögtem.
- A-a - vigyorgott szemtelenül. - O-val kezdődik...
- Ne is álmodj róla! - tiltakoztam rögtön. Abbahagyta kínzásomat, arcom fölé hajolt. Alig volt köztünk pár centi...
- Na? Biztos vagy benne? - suttogta. Hatalmasat bólintottam. - Mondd ki!
- Nem! - tiltakoztam.
- De!
- Nem!
- De mondd ki!
- De nem akarom...
- Addig nem engedlek el - fogta erősebben karjaimat.
- Akkor sem mondom ki!
- Hát, akkor így maradunk... Pedig csak egy szavacska...
- A-a! - próbáltam kiszabadulni fogságából, de sehogy sem ment. Erősebb volt nálam...
- Négy betű... - Már szóra nyitottam a számat, mikor az ajtó kicsapódott. JinHee viharzott be rajta. Amíg Sehun figyelmét ő kötötte le, én szépen lerúgtam őt magamról.
- Nyertem! - néztem rá diadalittasan. A földön feküdt szétterülve.
- Látok egy szivárványt! - mutatott a plafonra. - Olyan szép! - pislogott nagyokat.
- Luhan azt mondta, hogy ezt rugdossuk át a szobájukba - mutatott barátnőm a nem túl ép fiúra.
- Szívesen! - csillant fel szemem. Felpattantam, s odamentem mellé. Elkezdtem őt a lábammal kitolni a mi "területünkről". Még mindig felfelé kapálózott, nem is törődött azzal, amit én csináltam. Pár perces szenvedés után az ő ajtójuk előtt álltam. Kopogás nélkül nyitottam be. Luhan az ágyon feküdt, de a villany még fel volt kapcsolva.
- Megjött a szobatársad - mutogattam lefelé. Kis idő múlva ketten próbáltuk őt felkaparni a padlóról, de sehogy sem sikerült. Hirtelen hatalmas fényre, majd zajra lettünk figyelmesek. Villámlott, majd hangosan dörgött az ég.
- Höss huss höss! - ugrott fel hirtelen a maknae, rávetődött az ágyra és a fejére húzta a takarót.
Jesszus, Sehun egyre furcsább dolgokat csinál... Komolyan kikészít... ~

Younghee POV.

- Köszönöm, ez tényleg nagyon jól esik... - dühöngtem, miközben a bőröndömmel küszködve trappoltam a megmaradt szoba felé.
Eléggé szépen kezdődik ez a kis "kiruccanás". Nem elég, hogy Luhan végig JinHee -vel volt, még az állítólagos barátaim is szépen lekoptattak, majd nélkülem nevetnek jókat és szórakoznak. De hát persze, én ilyen vagyok, megszokhattam volna.~
A szobába beérve, a hozzám legközelebb eső ágyhoz sétáltam, majd mint aki épp elájulni készül, beledőltem az ágyba. Elegem volt a mai napból, minden vágyam az volt, hogy végre elaludhassak és elmerülhessek a saját világomban.
Még egyszer gyorsan feltápászkodtam, hogy levegyem a cipőm, majd visszafeküdtem az ágyba és mint akit semmi sem érdekel, - ami így is volt-, magamra húztam a takarót és lehunytam a szemeim.
- Bocsi a zavarásért... - hallottam meg egy mély férfihangot, épp akkor mikor már elaludtam volna.
- Mi a jó fene van? - morogtam. Mi jöhet még?
- Mondtam, hogy bocsi, de... nincs hol aludjak - motyogta, mire kinyitottam a szemem.
- Viccelsz velem? - ültem fel.
- Nem - mondta halál komolyan. - Szóval... osztoznunk kell a szobán.
- Ohh azt már nem! - nevettem fel kínomban, majd felálltam és gyors léptekkel kezdtem venni felé az irányt. Próbálkoztam azzal, hogy kitolom a szobából, de ő erősebb volt. - Az isten verjen bele ebbe a napba! - hisztiztem, miközben a földre görnyedtem. - Miért vagyok mindig ilyen szerencsétlen?
- Kelj fel, megfázol! - nyújtotta felém a kezét.
- Te meg mi a lókukimért vagy velem rendes? - fogtam meg a kezét, mire ő felsegített.
- Nem tudom - vont vállat. - De pihenj le, kicsit nagyon fáradtnak tűnsz - mondta, majd elengedett és a másik ágyhoz lépett és pakolászni kezdett.
Én megfogadtam azt, amit mondott. Rögtön visszamásztam az ágyba és újra megpróbáltam álomra hajtani a fejem. De persze, hogy ma semmi nem jön össze....
Hirtelen villámlott egy nagyot, majd az ablakok megremegtek a hatalmas dörrenéstől. Köztudott, hogy rettentően be vagyok fosva, ha vihar van így hisztizve bújtam a takaró alá, hátha jobb lesz, de persze... miért is lett volna jobb?
- Mééééééééért!? - kérdeztem könnyes szemmel, majd bátorságot vettem magamon és az egyetlen, számomra megnyugvást adó emberhez totyogtam, miközben a takarom szorongattam. - Kris... - motyogtam rekedt hangon.
- Hmm? - fordult felém.
- Kérlek... csak most az egyszer... könyörgöm... hagy aludjak veled... - kérleltem, mint kislány az apját.
- Mi? - döbbent le.
- Félek... - csuklott meg a hangom, mert egy újabb dörrenés rázta meg a házat.
- Gyere.
- Köszönöm! - másztam be azonnal mellé, majd betakaróztam. - Nagyon hálás vagyok!
- Ugyan - vont vállat.
- Akkor is köszönöm. - suttogtam, majd hátat fordítva próbáltam elaludni. És Isten végre megkegyelmezett, mert szinte azonnal mély álomba merültem.

- Luhan? - kérdeztem szinte lesokkolva. - Miért? - rogytam össze.
- Te sosem fogsz elérni - mosolygott önelégülten. - Sosem fogod elérni a szívem!
- Ne mond ez! - visítottam, miközben könnyeimmel küszködtem. - Ne ezt ezt, könyörgöm!
- Csak egy senki vagy, egy számomra lényegtelen ember - nevette el magát. - Tényleg azt hitted, hogy bármi lehet valaha is köztünk? 
- Lu-Luhan - mekegtem nevét, miközben könnyeim patakként eredtek meg. 
- Nekem-Te-Sosem-Fogsz-Kelleni! - mondta, szinte már ordítva. - Remélem felfogtad - villantott egy ezer wattos mosolyt, majd faképnél hagyott. 

- Nee! - ordítottam, majd szemeim kipattantak. Arcomhoz kaptam a kezeim, könnyes volt.
- Baj van? - hallottam meg egy álmos hangot mögülem, mire gyorsan körülnéztem, ám ekkor lesokkoltam. Kris keze derekamon pihent, szinte az ölében feküdtem.
- K-Kris? - jöttem zavarba, majd mocorogni kezdtem. Vissza akartam feküdni a saját ágyamba, de keze megakadályozott.
- Kérlek... Csak még egy kicsit - suttogtam, majd közelebb húzott magához. - Csak most az egyszer, közel akarlak tudni magamhoz...
Hangja szomorú volt, megtört. De miért? Nem bírtam neki nem -et mondani, így engedtem neki.
Miért változott meg így minden? Mi ez a sok furcsa dolog? Ez tényleg a valóság lenne?